Főző-, és Borverseny

 

Főzőverseny

Amióta Vigasságokat rendezünk, azóta a főzőverseny is hagyománnyá vált. Minden főzőmester különlegesebbnél különlegesebb ételekkel készül a megmérettetésre. Természetesen mindig hangsúlyozzuk, hogy nem a nyeremény, hanem a részvétel a fontos és a mindenki által megfőzött étel nagyon finom és ízletes. Biztos így lesz ez az idei évben is, mert a civil szervezetekkel folytatott előzetes megbeszélés alapján több száz éhes ember fogja elfogyasztani a megfőzött étkeket.


Főzőverseny zsűrije idén az alábbi tagokból tevődik össze:

Herzogsdorf település képviselője

Kisújfalu település képviselője

Márok Csaba, polgármester

Sóki László, képviselő

Dávid István, vállalkozó.

 

Borverseny

A borverseny is hagyományosnak tekinthető. Volt egy-két év, amikor külső bírálók bírálták a borokat, azonban a mi Szőlőhegyünk nem terem olyan jellegzetes borszőlő. Így úgy döntöttünk, hogy a mezőfalvi bort szerető gazdák legyenek azok, akik zsűrizik a beérkezett mintákat. Ettől kezdve nagyon jó hangulatban és közmegelégedésre történt a borverseny lebonyolítása. Bízunk abban, hogy az idei évben is nagyon jó borokat kóstolhatnak a zsűritagok.

(A borverseny 2013-ban a jelentkezők hiányában végül elmaradt - a szerk.)

 

 

Márok Csaba, polgármester